ÁSZF

1.      Az Általános Szerződési Feltételek hatálya, elfogadása, megváltoztatása

A közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF), valamint a honlapon található további tájékoztatások határozzák meg. Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és bennünket illető jogokat és kötelezettségeket, melyekből utóbbiak Önt akkor érintik, ha saját döntésének következtében olyan funkciók használatát veszi igénybe, melyekkel együtt elválalja az azokkal együtt, a tájékoztatóban leírt kötelezettségeket.

A jelen ÁSZF rendelkezéseit a vonatkozó jogszabályok keretei között jogosultak vagyunk megváltoztatni. Kérjük, hogy az ÁSZF rendelkezései felől rendeszeresen tájékozódjon!

Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett az alkalmazandó rendelkezései érvényesek.

1.1.  A szerződés nyelve, a szerződés formája

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nyelve a magyar nyelv.

A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szerződések nem minősülnek írásba foglalt szerződéseknek, azokat nem iktatjuk.

2.      A szolgáltatás leírása

 

2.1.  Pálinkabírálati funkció

Az alkalmazás: Az alkalmazás célja a pálinka minőségének és fajtáinak megismertetése a fogyasztókkal, valamint permanens információáramlás biztosítása a pálinkák minőségi megítéléséről a közösség segítségével annak érdekében, hogy a honlapon keresztül bárki megnézhesse a közösség által készített bírálatok eredményét bármely bírált párlatra. A pálinkabírálása során a közösség tagjai értékelhetik a pálinka tisztaságát, karakterét és harmóniáját. Ennek metodikája a honlapon megtalálható. Minden regisztrált tag jogosult a pálinkabírálati funkció használatára. A honlap tulajdonosa elhatárolódik a látogatók értékeléseitől illetve bejegyzéseitől. A sértő/etikátlan viselkedés a honlapról való kizárást jelentheti. A robotok által generált bírálattömegekeket captcha segítségével zárjuk ki.

Különböző bíráló szinteket alakítottunk ki, hogy a különböző képzettséggel és érzékszervekkel rendelkező közösségi tagok bírálatait külön-külön is meg lehessen tekinteni, valamint hogy a közösség tagjai a saját preferenciájuk szerint bírálhassák a párlatokat. A kialakított szintek a következők:

  1. Pálinka kedvelő: Egyszerű értékelőlap alkalmazása.
  2. Pálinka ínyenc: Haladó pálinka szakértők számára kifejlesztett, bővebb értékelőlappal.
  3. Pálinkabíráló: Versenyeken igazoltan bíráló vagy érzékszervi szakértői tanfolyamot végzett személy, akinek a számára teljes pontozási rendszer elérhető. (Ettől a szinttől lehet pálinka versenyeket rögzítenie a rendszeren keresztül.)
  4. Pálinkamester: Végzett pálinkamester, akinek a számára a teljes pontozási rendszer elérhető.

2.2.  A pálinka versenyek támogatása

Az alkalmazás céljai közé tartozik, hogy informatikailag támogassa a pálinka versenyeket a jelentkezés automatizálásával, a bírálási folyamatok informatikai támogatása révén, valamint az eredmények gyors és egyszerű feldolgozásával.

2.3.  Szakmai fórum funkció

Hivatásunknak érezzük, hogy összefogjuk a pálinkás közösséget egy olyan közösségi oldal keretében, mely első sorban a szakmai ismeretek, tapasztalatok megvitatásának enged teret, valamint a szakma iránt érdeklődők, vagy azt művelők közt segíti a kommunikációt, együttműködések létrejöttét.

A regisztrált tagok által közzé tett témákért és bejegyzésekért felelősséget nem tudunk vállalni, ugyanakkor, amennyiben azok törvényt sértenek, vagy szándékosan bántóak a társadalom egy részére nézve, törölhetjük azokat a témákat és bejegyzéseket.

Szeretnénk fokozottan felhívni a figyelmet arra, hogy a szakmai fórum nem része semmilyen elektronikus piactérnek, valamint a házi párlatokkal való kereskedést a törvény bünteti. Amennyiben adásvétellel kapcsolatos témát, vagy bejegyzést találunk, azt töröljük az oldalról.

2.4.  Szakmai blog funkció

Honlapunk céljai közé tartozik, hogy tudásbázisként szolgáljon a gyümölcspárlatokat készítő, illetve azok iránt érdeklődő emberek számára. Ennek érdekébe igyekszünk aktuális és/vagy a közösség érdeklődésének középpontjában álló témákról hasznos cikkeket írni és idézni. Létre hozunk egy főzdék, szakértők, bírálók és pálinkát kedvelők számára ingyenesen elérhető felületet, melyenegyedi cikkeket jelenítünk meg a pálinkával kapcsolatban.

2.5.  Bírálat posztolása a Facebookra

A bírálás után, bizonyos szint elérése esetén, posztolhatod bírálásodat egy facebook applikáción keresztül a facebook-ra. Az applikáció a posztoláshoz előzetes engedélyt kér tőled, hogy az üzenő faladra írhasson a nevedben. Az üzenet a bírált tétel nevét és annak pontszámait elért eredményét, és a szöveges bírálatodat teszi fel kép formájában a facebook oldaladra.

3.      Szerzői jogok és általános jogi tájékoztatás

Beleegyezünk, hogy a saját, személyes használatára a szabad felhasználás körében ezen oldalak tartalmát vagy kivonatait Ön a saját számítógépén tárolja, vagy onnan kinyomtassa, ezekből magáncélra hasznos információkhoz jusson. Mindazonáltal a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a  weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet. Ez alól kivételt képeznek az interneten szabadon elérhető és szabadon letölthető tartalmak, melyeket a weboldal is más forrásból használt fel annak megjelölésével.

Mint tulajdonos, fenntartjuk a jogot ahhoz, hogy ezt a weboldalt bármikor módosítsuk, vagy átdolgozzuk, illetve elérhetőségét korlátozzuk, vagy megszüntessük. Csak annyiban garantáljuk a weboldalakhoz való hozzáférés folyamatosságát és hibamentességét, amennyire számunkra is azt a weboldal motorját biztosító szolgáltató cég teszi. Nem vállalunk felelősséget olyan, harmadik fél által létrehozott továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett, vagy publikálható tartalmakért, amelyekhez weboldalaink kapcsolódnak, vagy amelyekre hivatkoznak.

A honlap üzemeltetője és tulajdonosa által az oldalon elhelyezett bármilyen írásos vagy képi anyag felhasználása csak a honlap üzemeltetőjének és tulajdonosának írásos engedélye alapján engedélyezett.

Az oldal tartalmazhat olyan cikkeket, képeket, vagy videókat, amelyeken nem honlap tulajdonosainak tulajdonai. Ezek az interneten szabadon elérhető és felhasználható cikkek, képek és videók, melyek forrásai feltüntetésre kerültek. Ezek letöltéséért és terjesztéséért, valamint a közösség tagjai által a honlapunkra feltöltött hasonló tartalma letöltéséért és terjesztéséért nem vállalunk felelősséget. A látogatók által közzé tett témákért és bejegyzésekért, értékelésekért, bírálatokért felelősséget nem tudunk vállalni, ugyanakkor, amennyiben azok törvényt sértenek, vagy szándékosan bántóak a társadalom egy részére nézve, törölhetjük azokat.